Befejeződött a LOCAL PRODUCTS ifjúsági csere

A Keresztúr Térségi Mezőgazdászok Egyesülete Leading Our Communities to Appreciate Local Products vagy L. O. C. A. L. PRODUCTS (Helyi Termékek) című Erasmus + projektet szervezett, amely folytatja az elmúlt években elkezdett tevékenységsorozatát, miáltal segíti és támogatja a helyi termékeket és termelőket nemzetközi ifjúsági projektek keretében.

A projekt előkészítő találkozója két napig tartott március elején 2016-ban (8-9), ahol 1-1 csoportvezető jött Erdélybe egyes országokból (Olaszország, Spanyolország, Szlovénia és Magyarország) megtervezni és előkészíteni az ifjúsági cserét. Aztán megszerveződött az ifjúsági csere, amely 8 napig tartott május 07-14. Hat-hat résztvevővel öt partnerországból. Minden csoportban 5-5 fiatal volt 17-30 évesek, valamint egy csoportvezető, korhatár nélkül. Ezen résztvevő fiatalok ugyanazon vidéki közösségből vagy régióból jöttek és minden csoport megtanította egymást egy helyi termék elkészítésére.

local3

A fő cél az volt, hogy a projekt támogassa a helyi termékek értékelését a résztvevők között, és a helyi közösségek között, különösen Székelykeresztúron, amely otthont adott mobilitásnak. A projekt egyúttal együttműködést biztosított a generációk közötti párbeszédre, és lehetővé tette a tudás és az alapvető értékek transzferét a fiatalok és néhány idős vendég között a helyi közösségben. Ezeket a célokat sikerült teljesíteni. Ahhoz, hogy ezt elérjük, a csere során a fiatalok, letudva önmaguk, kultúrájuk, országaik és az Erasmus + program megismerését, két fő típusú tevékenységen vettek részt: Először is, minden reggel, kezdve a második nappal a résztvevők országonként megtanították a többieket elkészíteni egy jellegzetes helyi terméket műhelyek révén. Minden ország felelős volt egy műhelyért minden egyes reggel. Így készült el a házi sör olasz termékekkel az Amalfi régióból, a mosó szappan olívaolajból Spanyolország déli részéről, a rebarbara lekvár és szörp székelykeresztúri növényekből, a linzer magyar lekvárból a Szob régióból, és a Szlovén palacsinta Zasavje régióból hozott lekvárral és helyi mézzel. Mindemellett, délutánonként próbáltuk megérteni és megvitatni az aktuális trendeket és fejleményeket, hogy támogassuk és elősegítsük a helyi termékeket; találkoztunk szakértőkkel a témában, meglátogattunk néhány helyi termelőt és találkoztunk idősekkel.

local

Az utolsó napon, a lezárás, valamint a projekt eredményeinek értékelése előtt egy közösségi esemény volt szervezve a helyi piacon, ahol ki voltak állítva a helyi termékek, melyek a mobilitás során készültek. A résztvevők megosztották ezeket a helyi közösséggel. Mindezen tevékenységek által a résztvevők szert tettek gyakorlati készségekre és elméleti tudásra a helyi termékekről, vállalkozói készségről és más kultúrákról. Ezt a tanulási folyamatot segítették a különböző csapatépítő, reflexiós módszerek, más nem-formális tanulási módszerek, a tanulási teljesítmények minősítése. E tanulási eredményeket mutatják be a Youthpass tanúsítványok, amit minden résztvevő kapott. A projektet az Európai Unió támogatta az Erasmus + Program által.
A projekt filmje megtekinthető itt: https://www.youtube.com/watch?v=HMMjv_5i0pI&t=2s
A projekt kiadványa itt olvasható: http://www.aacs.ro/files/BrosuraLocal.pdf