Ifjúsági Csere Magyarországon!

Ifjúsági cserét szervez „Family portrait” projektnévvel a FIRKA Ifjúsági Egyesület Hajdúböszörményen, 2017. október 7-16-a között. A cserére 5 országból (Olaszország, Románia, Litvánia, Spanyolország, Magyarország) érkezik hat-hat 18-25 év közötti fiatal és egy csoportvezető, összesen 36-an vesznek részt a cserén. A projekt célja, hogy a résztvevőket gondolkodásra késztesse arról, hogy napjainkra hogyan változott a család, milyen okok miatt alakult át annak szerepe, különösképpen a média és a technológia hatásait górcső alá véve. bocskai tér.JPGEzen felül a résztvevőknek meg kell vizsgálniuk, hogy a feltárt tényezőknek milyen pozitív és negatív hatásai vannak a családon és társadalmon belüli kapcsolatokra, és a családon belüli nyílt kommunikáció fontosságáról és emberi jogokról tanulhatnak nonformális tanulás keretein belül, ami magába foglal különféle csapatjátékokat, improvizációs játékokat, fényképészetet, videó készítést és vitázást.
A 10 nap alatt a résztvevők ellátogatnak Debrecenben és a tematikus programok mellett minden este interkulturális esten vesznek részt, melyben bemutatják hazájuk érdekességeit. A szállás Hajdúböszörményben a „Fürdőkert” Ifjúsági Hostelban lesz, a Romániai résztvevők 180 euró útiköltség-támogatást kapnak. Az étkezés, szállás ingyenesen biztosított a csere alatt.
A programot az Európai Unió Erasmus+ programja támogatja.
Jelentkezni az Űrlap kitöltésével lehet.

Jelentkezési határidő: 10.09.2017